A múlt

Csak forgolódtam és forgolódtam, míg  ki nem nyílt a szemem. Az nem lehet, hogy megint ez lesz ? Ez egyszerűen képtelenség. Felültem az ágyban és csak néztem némán magam elé. Hajnalodott már én pedig csak rettegtem. Régebben nagyon sokszor volt velem ilyen. Amikor a másik iskolába jártam napi szinten nem tudtam aludni. Ezért volt számtalan olyan alkalom mikor telefirkált arccal ébredtem valamelyik órán. Akkoriban is eléggé szorongtam. Sokat bántottak az osztálytársaim, azért amilyen voltam. Nos, vissza tekintve én is így reagáltam volna az akkori énemre. Miután a nagypapám meghalt, anyával pedig tovább költöztünk, valami eltűnt belőlem. Nem volt semmi életkedvem. Lehetne azt mondani erre, hogy egy halál eset mindenkit nagyon megvisel, de velem valahogy más volt a helyzet. Nem sírtam, nem nevettem, nem éltem. Anyukám szerint, olyan voltam, mint egy "zombi", befordultam és nem akartam senki társaságát sem. Ez később még sokkal rosszabb lett, mikor már teljesen nem önmagam voltam. Az iskolába eljártam, de nem figyeltem az órákra. Nem mentem oda  a barátaimhoz és végül csak magamra maradtam. Ekkor még az is jött, hogy a társaim elkezdtek azzal csúfolni, hogy nincs senkim és, hogy csóró vagyok. Volt benne igazság. Anya mindent megtett annak érdekében, hogy mindenünk meglegyen, de sajna nem mindig sikerült ez. Apa híján nehezen tudtunk boldogulni. Anya próbálta felvenni a kapcsolatot apámmal, de ő közölte vele, hogy nem is akar többet látni. Ahhoz képest, hogy látott kb négyszer. Nos így állt a helyzet. Az iskolában elkezdet egyre jobban durvulni a helyzet. Egyre többek lettek a zaklatások és egyre mélyebbre süllyedtem a magam kis világában. Azt az időszakot nem akartam újra átélni. Ezért is rettegtem a mai naptól. Tegnap elég sok embert kiborítottam és megbántotta Nem akartam ezt. Más akartam lenni! Igen holnap majd jobb lesz megpróbálok minden elrendezni.
Miután ezt így lefolytattam magamban lefeküdtem, és lehunytam a szemem.

Reggel anya hangjára ébredtem:
- Kicsim, ideje felkelni indulni kell az iskolába!- gyorsan kipattantam az ágyból és máris készülődni kezdtem. Miután elkészültem és copfba fogtam a hajam rohantam is az iskolába.
A bejárati ajtónál megláttam Vikit és Lucát. Nem tudtam, hogy mit is mondhatnék nekik. Mit volt mit tenni így szóltam:
- Sziasztok ! - köszöntem, majd mielőtt bármit mondhattam volna Viki így szólt:
- Jajj, Odett, annyira sajnálom, nem akartalak megbántani, semmi olyat nem tettél amiért ilyet érdemeltél volna. Tudod, az az igazság, hogy teljes mértékben igazad volt mindenben. Csak az a baj ezzel, hogy semmit nem tudunk ellene tenni. Hidd el próbálkoztunk mindennel. De mint te is mondtad ez egy állatkert, a hierarchián nem tudunk változtatni !
- Nem, teljesen igazad volt, mikor ott hagytál, én sem cselekedtem volna másképp, de az amit mondtál ez nem lehet igaz. Nem lehet Brigitta a hierarchia tetején. Mégis kicsoda ő ? Attól, hogy valakinek van pénze és egy kiló smink van rajta ez nem jelent semmit. Szerintem ez nem normális. Mindenki ember és mindenki hibázik. Nem lehet elnyomni egymást.
- Igen ez így van, de van valami ötleted, hogy mit kellene tennünk ?
- Még, nincs, de nem hagyom annyiban!

3.

3.

A többi óra nem volt annyira érdekes, talán a matek. Nos, a matek tanáromról azt kell tudni, hogy nagyon érdekes figura. Kb vagy húsz percet késett. Miután beesett az órára és bele is fogott az anyagba, én voltam az „új lány” de mint láttam a többiek sem értettek többet, mint én. Ő lett Bari, a szeleburdi zseni.
Elérkezett a sorsdöntő ebédszünet. Itt lenne az alkalom, hogy talán én is a „menőkhöz” tartozzak, de nem érdekel, ha engem utálnak, de senki sem bánthatja a  barátaimat. Viki igen is okos lány. Ma szinte azt hittem én leszek kiközösítve és mindenki engem fog kigúnyolni, mert új vagyok, de Viki és Luca azonnal mellém léptek és istenemre mondom soha nem voltak ilyen jó barátaim. Ezt nem jelenthetném ki az első napon, de hát így van.. Majd elválik.
Csengő szó után hívtak Lucáék, hogy menjünk enni és én persze, hogy velük mentem. Az ebédlő elég zsúfolt volt. Megálltam és jól szemügyre vettem mi is folyik itt. A terem közepén volt a legzsúfoltabb a helyiség. Ott ült Brigitta, Márk, Kristóf, Rebeka (Brigitta csicskája) és még pár ismeretlen arc. Brigitta volt a középpontban ő visítozott valamit és egy csomó fiú körbevette. Kristóf súgott valamit Márknak és hirtelen mind a ketten felém fordultak. Jajj nagy ég L
Kristóf intett és mosolyogva vissza integettem, Márk pedig lenézően elfordította a fejét. Beképzelt bunkó.
A helyiségben kialakult egyfajta rendszer. Volt Brigittáék asztala az egyfajta”Menőség”. Mellettük nem messze voltak a stréberek, kockák, művész lelkek, izomagyúak, stb stb. Kész röhej, ami itt folyt. Mintha mindenki csak egy személyiség lehetne.
- Hé csajszi nem jössz? – lépett mellém Luca, majd szó nélkül követtem. Sorba álltunk majd miután megkaptuk a kajánkat elindultunk helyet keresni. Leültünk egy eldugott kis asztalhoz.
- Lányok én nem értem ezt az egészet! Mégis mi ez a rendszer? – akadtam ki teljesen.
- Mire gondolsz? – kérdezték egyszerre
- Olyan mintha az állatkertben lennénk. Minden állatfaj egy külön ketrecben van. Vegyük például az oroszlánt és a gazellát, nem rakhatod egy ketrecbe őket, mert hát tudjuk, mi lenne a vége…. Ez is ilyen. Mondjuk, például egy kocka bemerészkedne a menők közé. Ugyan az. – mondtam ki a nyílván valót.
- Hát van benne valami.. – mondta Viki.
- Igazad van de mégis mit tehetnénk ellene ? Ez már ősidők óta így van. Ezen egyszerűen nem lehet változtatni! – akadt ki Luca. Majd mielőtt bármit mondhattam volna fogta a tálcáját és elment.
- Ne haragudj rá. – azzal ő is fogta magát és elviharzott. Ez a nap kész röhej. A nap további részében próbáltam meghúzni magam. Véget ért az utolsó óra ( Irodalom) majd haza siettem mielőtt még jobban megutálnának az emberek.
- Milyen volt a napod ? – kérdezte anyu miután beléptem a házba. Hát Márk utál, Luca és Viki elrohantak tőlem, Brigitta is biztos pikkel rám ja és én vagyok a hülye „ Új lány” ezért csak azt mondtam:
- Remek ! Minden remek volt!  - aztán fogtam magam és elrohantam a szobámba. Ez a nap …no comment.

2.

2.

Első óránk az újdonsült osztályfőnökömmel volt, Asztalos Annával ráadásul,nyelvtan. Egy alig 160 cm magas, hosszú barna hajú, szemüveges idősebb hölgy lépett a terembe. Úgy vettem észre, hogy a többiek tartanak tőle, ugyanis mikor belépett mindenki elhallgatott és még a légy zümmögését is lehetett hallani. Nekem maga a nyelvtan is félelmetes volt, de ez a hölgy is elég szigorú teremtésnek látszott.
- Jó reggelt emberek! A múlt órán elég nehéz anyagot vettünk, de úgy gondolom az az egy nap elég volt a felkészülésre. Nézzük, ki szeretne felelni? - miután a tanár száját elhagyták ezek a szavak, mindenki behúzta „fülét, farkát” és hallgatott.
- Rendben, mivel ennyi az önként jelentkező, de értsék jól, hogy több ilyen ajánlat nem lesz Molnár Kristófot szeretném, hogy elmondja mi volt a tegnapi anyag.- Kristóf nagy nehezen feltápiszkodott mögülem és kikullogott a tábla elé. Látszott rajta, hogy gőze sincs az anyagról, így gyorsan még mielőtt jól meggondolhattam volna, feltettem a kezem.
- Igen!..öhm csak nem maga az új diákom ….Odett ?
- De igen, bocsánat a kellemetlenségért, de nem volt még alkalmam elkérni az órarendemet és az egyéb papírjaimat. -
- Lehet, hogy maguknál nem az a szokás, hogy óra közben nem szakítjuk félbe a tanárt de itt a mi gimnáziumunkban nem megengedett ez a féle viselkedés. Most elnézem önnek, mert új diákként csöppen ide egy teljesen más környezetből, de máskor kérem ez ne forduljon elő.! Máris leszaladok a papírokért,hogy időben kitudja tölteni azokat.- Ami magát illeti drága Kristóf köszönje új osztálytársának, hogy a mai felelést felfüggesztettem. A jövőben viszont várom, hogy önként és dalolva feleljen. - 
Kristóf arcán láttam a megkönnyebbülést és a hálát mikor elment mellettem és miután a tanár kiment megkocogtatta a hátamat a tollával.
- Örülök, hogy itt vagy, köszönöm- és megvillantott egy mosolyt. Még mielőtt szólhattam volna valami frappánsat a tanár visszatért a papírokkal a kezében. Meg is jegyeztem magamnak, hogy nagyon gyors kicsi létére. Az óra további részében átvettük a múltkori anyagot miattam és el is ment vele az óra.
Szünetbe megpróbáltam beszélni Kristóffal, de mindig a haverjaival volt és semmi kedvem nem volt újra Márkkal találkozni..Fogtam magam és kisétáltam a folyosóra és a korlátra támaszkodtam.
- Hallod nagyon rendes volt tőled, amit tettél, de komolyan – lépett mellém Luca.
- Hisz én semmit nem tettem, csak felraktam a kezem – szabadkoztam.
- Láttad, hogy Kristóf nem tud semmit és úgy cselekedtél, hogy segítesz neki. Ugye így volt? – nézett rám mosollyal az arcán.
- Hát azt hiszem, de lehet csak nagyon akartam azokat a papírokat!- és elnevettem magam. - Az biztos a tanár megjegyzett magának, és félek is tőle.
- Nem csak te vagy így vele- csatlakozott hozzánk Viki. Mi már három éve vagyunk a szolgái drága Yoda mesterünknek, de még most is nehéz vele. - ekkor mindannyian elkezdtük nevetni. Hümm jó kis csapat vagyunk…
De a nevetésem hirtelen abba maradt, mikor Brigitta lépett mellém.
- Talán a tudatlanságodon nevettek úgy Viktória,, mert azon tényleg van mit !- mielőtt bármit szólhatott volna Viki, folytatta-, Nos, kedves Odett, mint neved is takarja te egy KirályNŐ vagy bár nem tudom mire értik ezt. Ha elfogadsz, egy kis tanácsot nem foglalkozol a Viki félékkel és ebédnél hozzám és a normálisokhoz ülsz- majd hátat fordított és indulóba volt mikor hozzátette - a te döntésed.
- Tudjátok, nem ismerem ezt a lányt, de én nem bírom első perctől fogva. Viki miért tűröd el neki, hogy így beszéljen veled?- fordultam szegény Vikihez.
- Nem merem, egészen kilencedik óta piszkál, azért mert véletlenül egyforma nyakláncot vettünk. Én hiába magyarázkodtam azt mondta majmolom és az egész osztály előtt lejáratott. - 
- Hidd el ilyen nem fog még egyszer megtörténni!- nem akarom, hogy ő is úgy járjon, hogy kitaszítsák az osztályból és ő legyen a fura lány az osztályba, olyan mint én voltam(vagyok)…..

Kezdet

Odett

Szeret, vagy nem szeret?

Kezdet

Azt mondják az emberek, hogy minden kezdet nehéz. Nos, ez valóban így van. Miután nagy nehezen túltettem magam azon a tényen, hogy igen különc személyiség vagyok, anya elhatározta, hogy elköltözünk. Mivel anyával és a húgommal éltünk édes hármasban, anyának pedig elég nehezen sikerült jó állást találnia, így nem tehettem mást, csak támogatni tudtam. Jól döntöttünk? Vagyis anyának egy nagyon jó lehetőség, de nekem egy újabb kemény iskola, amibe újra el kell fogadtatnom magamat. Az előző iskolában én voltam a különc. Az a lány voltam, aki a szünetekben olvasott mialatt a többiek a normális tini módra beszélgettek. Azonban félreértések ne essenek, nem voltam kitűnő tanuló, nem voltam az osztály legkedvesebb egyben leggorombább személyisége sem. Ezért voltam különc, mert ha kellett kiálltam magamért, viszont ha egy felelésről volt szó majdnem elájultam mikor ki kellett állnom az osztályom elé. Ez vagyok én, Király Odett.

Miután nagy nehezen rávettem magam, hogy kimásszak az ágyból nekiestem a szekrényemnek és próbáltam valami elviselhető szerelést összehozni. Bármit felvettem, nem tetszett, mégis mit akarok én? Tizenegyedikesként új iskolába jönni nem egy nagyon jó dolog. Lemaradtam a gólyatáborról, közös kirándulásokról, az első kalandról, mikor felfedeztük az iskolát és arról, hogy jól összebarátkozzak az osztálytársaimmal. Én leszek az új csaj, mindenki meg fog bámulni és nem tudok majd senkihez sem oda menni, beszélgetni. Ez az én formám. Na jó elég! Ott vannak neked a könyvek, és különben is, ha az előző sulit is túl élted ez is menni fog-mondogattam magamnak. Gyorsan felkaptam a ruháimat és rohantam is a suliba. A suli nem volt túl messze, hamar megtaláltam miután nagy betűkkel fel volt írva: KARINTHY FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. Budapest egyik legnehezebb iskolájába jelentkeztem, és csodálkoztam is, hogy felvettek. Beléptem az ajtón és egyből nekem jött egy szőke, igen jóképű srác:
- Bocsi, nem akartam neked menni - magyarázkodott. -Várj, csak te új vagy itt, jól gondolom? – ez az, máris feltűnt az első embernek.
- Igen, Király Odett vagyok és a 11.B osztályba érkeztem.
- Örülök, hogy megismerhetlek osztálytárs! Molnár Kristóf vagyok. – nyújtotta felém a kezét. – Gyere, majd én segítek kiigazodni. – mosolygott rám.
És itt kezdődött el a barátságunk. Felvezetett a termünkbe és megláttam az osztályomat. Hát mit ne mondjak, elég fura banda.
- Nézd csak Márk, kit hoztam! Ő itt Király Odett, az új lány!- ez aztán a név „az új lány”. A fiú, aki név szerint Márk, csak nézett rám és megállapítottam, hogy elég helyes, főleg a zöld szeme tetszett…
- Oké..és? – vonta fel a szemöldökét, amolyan „Mit kezdjek vele?” Stílusban.
Ez volt az a pillanat mikor rájöttem, hogy nem leszünk jóba. Mielőtt megkerestem volna a helyem megjelent az ajtóban egy eléggé bolondos, de annál inkább szimpatikusabb lány. Meglepetésemre leült mellém.
- Mizu csajszi? Te vagy az új lány – pff. már megint.
- Igen Odett vagyok és te?
- Luca vagyok am csípem a felsőd- mutatott az egy egyszerű fekete felsőmre.
Áhh szia Luca és..am- ült le közénk egy kicsi hosszú barna hajú lány- Odett és te?
- Viki vagyok te meg…- igen az új lány.
Most nagyon örültem a csengőnek pedig egyáltalán nem szoktam. Luca és Viki leültek mellém Kristóf és Márk pedig mögénk. A csengő után nem sokára megérkezet egy szőke gödör hajú lány akit később megtudtam Brigittának hívnak majd odalépett hozzám és így szólt:
- Na még egy lúzer - ezzel hátra ment a többiekhez. Ez aztán igazán kedves.
- Ne törődj vele ő már csak ilyen!- mondta Luca. Hát vele sem leszek jóba…
- Na jó de most komolyan én azt hittem valami dögös szőke jön vagy valami milyen név már az hogy Odett a olyan mintha azt mondanád hogy „ott ett” – hallgattam fél füllel amit beszélgetnek rólam az új osztálytársaim ez aztán a kedvesség.
- Ugyan hagyd már szerintem igen kedves lánynak tűnik és amúgy is az Odett szép név- és ezzel a mondattal minden kétség elszállt mi tényleg jóba lesünk, de Márkkal kitudja mi lehet, nem ismer mégis ilyen..azt hiszem elegem van belőle…

Szereplőim

Szereplők:

 Király Odett:
 Születési idő: 1998.02.11 Lakhely: Budapest
 Magamról:
 Élek-halok a könyvekért,
 imádok a barátaimmal lenni,
 ők a legfontosabbak és persze a családom.




 Tóth Luca:
 Születési idő: 1997.06.17.
 Lakhely: Budapest
 Magamról:
 Rengeteg ruhám van, de csak, mert imádok  válogatni.
 Az atlétika nagy szerepet tölt be az életemben,
 de amúgy is szeretek bármit sportolni.
 Ha már egyedül fogok élni, lesz egy Huncut és egy Hancúr nevű  cicám.




 Dévák Márk:
 Születési idő: 1997.10.18.
 Lakhely: Budapest
 Magamról:
 Szabad időmben leginkább kosarazom vagy  gitározom.
 Legyen elég ennyi.





 Kovács Viktória:
 Születési idő: 1998.07.19.
 Lakhely: Budapest
 Magamról:
 Sport? Na, ne! Én inkább egy jó kis kémiai  kísérletben lennék benne. Minden, ami  egészségtelen és semmi zöldség!
 Ha valami kell csak szólj! Tudod hol találsz. ;)






 Molnár Kristóf:
 Születési idő: 1997.06.09.
 Lakhely: Budapest
 Magamról: Szeretek kosarazni és a haverokkal  lógni.
 Imádom a tanárokat szívatni éljen Bari…







  Horváth Dániel
 Születés idő: 1996.08.21.
 Lakhely :Budapest
 Magamról:
 Kockás has, remek mosoly ki lehet ez ? nem  is tudom……….





 Semperger Brigitta:
 Születési idő: 1997.07.30.
 Lakhely: Budapest
 Magamról:
 Szeretek a középpontban lenni,
 elvégre én egy szuper nova vagyok..






 Ózdi Anna:
 Születési idő: 1997.03.15  Lakhely: Kecskemét
 Magamról:
 Szeretem a különleges kiegészítőket.
 Furának és különcnek tartom magam.




 Illés Rebeka:
 Születési idő: 1997.06.26  Lakhely:  Kecskemét
 Magamról:
 Mindenem a sport főleg az atlétika.
 Egyszer tesi tanár szeretnék lenni.